Bemutatkozás

A nevem Obrenovity Danica, harmadéves hallgató vagyok az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Egy napon majd angol-orosz szakos tanár lesz belőlem. 

Budapest környékén nőttem fel és ezekben a kisvárosokban is jártam ki az iskola 12 évét. Az egész életem az idegen nyelvek körül forog: magyar és szerb kétnyelvű vagyok, és az évek alatt tanultam németet, angolt és már a középiskolában is oroszt.  

Az angollal 10 éves koromban találkoztam először az általános iskolában, az oroszt pedig 15 évesen kezdtem el tanulni a második nyelvként a gimnáziumban. Mind a kettő elkezdésekor belevetettem magam a elsajátításukba és ez a lelkesedés egészen odáig vitt, hogy ezek lettek a tanári szakjaim.  

Már egészen fiatal korom óta olyan terveim voltak a jövőmre nézve, amikben emberekkel kellett foglalkozni. Nem sokára kirajzolódott, hogy a szívem a pedagógia felé húz a legjobban. 

Gyakran fordult elő, hogy korrepetáltam osztálytársaimat vagy nálam fiatalabbakat több tantárgyból, a gimnázium alatt már volt lehetőségem tanítani is az angolt. 

Sokszor kapom meg a kérdést, hogy "Miért pont ezt választottam?". Én ezt eddig még nem tudtam konkrétan megfogalmazni, a válaszom mindig annyi, hogy "Mert ezt akarom csinálni."
Tanítani akarom a diákokat és oktatni őket. Támogatni őket ott és abban, ahol szükségük van rá. Azt mondják, hogy az ember igazán akkor kezd el élni, amikor kikerül a gimiből, de szerintem minden már korábban elkezdődik. Én is voltam diák, nem is olyan rég, ezért tudom, hogy mennyire fontos és egyben megterhelő a padkoptatás. Épp ezért szeretnék olyan pedagógusa lenni a tanulóknak, akiktől egyben tanulhatnak nyelveket és felkészítést kaphatnak a nagybetűs Életre. 

Vannak-e kétségeim? Vannak, nagyon sokszor. De akárhányszor megkérdezem magamtól, hogy jó helyen vagyok-e vagy esetleg váltanom kellene, mindig eszembe jut: nem tudom elképzelni magam semmi másként, csak pedagógusként.